A mai napra egy saját történet. Velem történt.

Helyszín: Olaszország, Milánói reptér (útban hazafelé egy modellversenyről)

Idő: 2007 július eleje, vasárnap

Szereplők: 10 modell, 2 operatőr, 1 asszisztens és én, mint jóságos (?) őrsvezető bácsi. A többi pontos időrendben.

13.00 megérkezünk a repülőtérre. Többen mosdóba el, operatőrök kamerát elő, kis életkép a filmhez. Gép indulása: 16.05 (T-125, azaz indulásig 125 perc van még)

13.10 megjelenik két rendőr, tört angolsággal érdeklődnek a forgatási engedélyről. Megegyezünk, hogy abbahagyjuk a felvételt. Addigra mindent felvettünk. (T-115)

13.15 beállunk a check-inhez, három pulthoz párhuzamosan. Előttünk összesen négy ember. (T-110)

13.35 sorra kerülök mint első ember. Leadom a számítógépen visszaigazolt, kinyomtatott utaslistát, a kódokat és az útlevelet. A hölgy nemigen beszél olaszon kívül más nyelvet (francia és német volt még a tarsolyban, persze nem csak az enyémben). Kis turpisság: nem volt közvetlen járat 14 emberre, ezért prágai átszállással volt csak jegyünk. (T-90)

13.45 checkin OK, jegyet megkapom rendben, csomagra szalag kerül: prágai célállomás. Mutogatom neki, hohó, nem jó, Praga Non, Budapest Si. Széttárja a kezét, magyaráz, valami nem stimmel nála. (T-80) Idegesség első jelei nálam.

13.50 letépi, helyette budapestet felrak. Na mondom, ok. Ugyanekkor szomszéd pultból operatőr srác jelez, gond van. Ő angolul sem meg mutogatni sem tud annyira, de a gond ugyanaz. Megkérem a nálam levő pultost, magyarázza már el odaát, hogy Prága csak átszállás. (T-75) Határozottan felfedezhető az idegesség jelei a beszédemben és a metakommunikációmban.

13.55 parázs vita, valamit nem tud a másik pultos. A harmadiknál érdekes módon gond nélkül bejut négy lány időközben, viszont a pult bezár, illető eltűnik. (T-70) Verítékezni kezdek.

14.00 érkezik egy olasz ember, nagy hangon óbégat, úgy veszem ki, két órája nem tudnak neki valamit elintézni. Nem foglalkoznak vele, de a mi problémánkon sem sikerül úrrá lenni. Együttérzek vele. (T-65) Lelki szemeim előtt véres jelenetek elevenednek meg.

14.10 végre megoldás születik, budapesti matrica kerül a csomagokra. Ügyintéző visszaül, hatunk kártyája és csomagja rendben. (T-55) Kicsit megnyugszom, talán hazajutunk.

14.20 újabb probléma: nem veszi be a gép a helyfoglalást. Nem értjük miért, az ürge magyaráz lelkesen, de hiába, csak azt értjük, nem tud csomagot felvenni. Kilenc ember cucca rendben, egy folyamatban, négynek még sehol. (T-45). Előítéleteim alakulnak ki a taljánokkal szemben.

14.30 Szerencsénkre megérkezik a verseny egyik szervezője, egy német férfi, aki angolul és olaszul is jól beszél, innentől kezdve kiderül minden: a checkin lezárul 45 perccel az indulás előtt és nem vehet fel a gépre újabb utasokat, sőt, mivel a kaput 30 perccel előtte zárják, elvileg van 5 percünk arra, hogy beszálljunk. Beleértve a vizsgálatot, mindent. A szervező megígéri hgoy mindenről gondoskodik, a tizedik ember csak Prágáig kap jegyet, neki ott ki kell mennie és újra bejelentkeznie, kézben hozza a cuccait, elosztjuk hogy kézipoggyászként felvihessük. (T-35) Idegességre nem is gondolok, adrenalin áramlik szét bennem.

14.40 Áttörünk több száz emberen, mindenkitől sűrű elnézést kérünk, ők sorban állnak a kapuhoz, mi gátlástalanul előrepofátlankodunk. Kivétel nélkül (!!!) udvariasan előreengednek, legyenek olaszok, indiaiak, arabok, skandinávok, angolok, egy rossz szót nem szólnak utánunk. Odaérünk az első ellenőrzőponthoz, ahol hátraszólnak, hogy még ne zárjanak kaput (itt sem tudnak angolul, csak látják a jegyet). (T-25)

14.50 Állunk a buszon ás várjuk, hogy a géphez vigyenek. Telefonon értekezünk a hátramaradottakkal, sikerült fejenként 250 euróért jegyet kapni egy esti közvetlen járatra, pénzt később átutalom a szervezőnek, aki szentül meg van arról győződve, hogy mi barmoltuk el az időt. (T-15)

14.55 Felszállunk a gépre, immár nyugodt vagyok, hogy a többiek is meg fognak érkezni, megbeszélem velük, hogy a reptéren bevárom őket. (T-10)

15.05 A gép indulásának ideje. (T-0)

15.20 Még nem indultunk el, bár az ajtók zárva. (T+15)

15.35 Még mindig állunk. Kezd kínos lenni hogy ezért maradtak le a többiek. (T+30)

15.50 Megkérdezzük a stewardesst, miért nem megyünk. A válasz: négy utas bőröndje a gépen van, de ők nem szálltak fel és biztonsági előírás, hogy ilyenkor nem mehetnek. Pfff... csak nem a mi négy hiányzó emberünk???

16.00 Kiderül, hogy de igen. Mondjuk, hogy ők szeretnének felszállni, de azt meg nem lehet. Megoldás: leszedik a bőröndjeiket...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

16.15 (T+65) elindunk végre...

(Prágában az egyik operatőr állványát elkeverték, egy héttel később jutott csak hozzá, ezek az állványok 150-250 ezer forintot érnek)

Konklúziót nehéz vonni. Ha Olaszországba mész és nincs olyan feneked vagy melled hogy minden olasz rád izguljon, akkor nincs más, tolmácsot kell vinned. A sztori lényegét, a nyelvtudás és a segítőkészség teljes hiányát mások is megerősítették vonatos-buszos élményeken át, úgy tűnik, Milánóra, a világ egyik divatfővárosára ledobtak egy nyelvtudásgátlóbombát.

Drága tapasztalat volt.